Katonák – együtt az apák és fiak
A Ferenc Ferdinánd trónörökös és felesége Chotek Zsófia ellen elkövetett merénylet – 1914. június 28. – képezte az első világháborút kirobbantó indokot. Erre a magyarság számára oly tragikus kimenetelű eseménysorra, a nagy világégésre emlékezett a Pipacsok Táncegyüttes a huszonegy évvel ezelőtt bemutatott Katonák című egészestés műsor felújításával Székelykeresztúron. A megrendültséget, a gyászt idézték a zene, a tánc és a népdal eszköztárával. Az együttes tagsága és a mellette két évtizeden át kitartó lelkes keresztúri közönség tanúja lehetett a kérlelhetetlenül zajló időben mutatkozó változásoknak is, hiszen itt az őszbe csavarodó fejű apák együtt léptek fel „sor alatt” lévő fiaikkal.
Ezúttal Kincses Kálmán, székelyszenterzsébeti református lelkész, a Pipacsok oszlopos tagja nyújtott egy rövid áttekintőt az együttes történetéről, de mindenek előtt a háború kitörésére emlékezett és emlékeztetett. „Ez az előadás nem más, mint főhajtás, tiszteletadás – mondotta – és vele együtt, egyfajta időutazás a magyar múltba, a katonatoborzásba, s emlékeztető a magyar virtusra, és a gyászra. Az első világháború kitörését a szarajevói merénylet pillanatára datálják. Köztudott, történelmi tény, hogy a nagyhatalmak nem tudták elviselni Németország gazdasági és politikai megerősödését, nem tudták elviselni, hogy közvetlen szövetségese, az Osztrák-Magyar Monarchia pozíciói is erősödnek, katonailag és úgyszintén gazdaságilag is. Ez a nagyhatalmi ellenszenv ráadásul találkozott a szomszédságban élő kis népek nagy területi igényeivel is.”
Az előadás nem zajlott le zökkenőmentesen, mert a régi fénykorszakra emlékeztető áramszünet szakította meg. Egy olyan dramaturgiai pillanatban történt mindez, amikor elsötétül a színpad, a közönség ezt egyfajta mélypontként élte meg, visszatartott lélegzettel várta a folytatást, de ezúttal kényszerszünet következett.
Volt egy hallgatólagos egyezség a Pipacsok és a Székelykeresztúr Fúvószenekar 1895 között, hogy előadás után térzene kezdődik a főtéren a Petőfi-szobor mellett. Úgyhogy ebben a szünetben a helyhez és alkalomhoz illő fúvóskoncertet hallgathattunk. E rövid zenés intermezzo után zökkenőmentesen, teljes tragikumával együtt bontakozhatott ki előttünk az eltáncolt és –muzsikált múlt.
László Csaba, az együttes vezetője – aki maga is táncolt két legényfiával egyetemben – úgy nyilatkozott, hogy a mű ebben a formájában még nem kiforrott, újabb próbákra, az emberek és a mozdulatok összecsiszolására lesz szükség. A szándék, a terv, a tehetség megvan, csupán idő szükségeltetik. Bízunk benne, hogy a Katonákat több községben és városban, illetve külföldön is láthatjuk. Ami biztos: az idén húszéves felsősófalvi tánctáborban is ezzel az előadással kívánnak tisztelegni a száz évvel ezelőtt, a „mire a falevelek lehullanak” tartalmú maszlaggal hadba- és törbecsalt nagyapák, dédnagyapák emléle előtt, illetve emlékeznek azokra a soha vissza nem tért legényekre, akikre e jó szándékon, s pár tábori levélen, pár időben távolodó, szépiásan fakuló csoportképen túl, már csak hősök sírjain sorakozó betűk emlékeztetetnek a kő- vagy márványlapokon.