Paraszt dekameron

A világ furcsaságait, néha deviáns szokásait kritizálva az igaz szerelemről, csalfaságról, tehetetlenégről és telhetetlenségről láthatunk példákat. A közvetített üzenet pedig az lehetne: jó az, hogy a tradicionális közösségek a maguk íratlan szabályaik szerint szerveződnek, elítélve, kigúnyolva a deviánst képesek fenntartani a közösség morális egyensúlyát. Az előadás az autentikus néptánc és népzene elemekből építkezik, időnként megjelennek a műzenei elemek is.
Elsősorban az Újabb paraszt dekameron című néprajzi gyűjteményes kötet[1] anyagából építkezünk, azokat úgy válogatva össze, szükség szerint a befejezésüket úgy alakítva, úgy lendítve tovább, hogy a tíz történet kerek egészet adjon.
[1] Közzéteszi Nagy Olga, Magvető Kiadó, Budapest, 1983.
1. Prológus – Szatmár
2. Milyen leány való feleségnek, árpástói mese a csalfa asszonyok című fejezetből – Sárpatak
3. A székely menyecske, görgényüvegcsűri mese a makrancos asszonyok című fejezetből – Kisküküllő-mente
4. A szalmakazal, görgényüvegcsűri mese a telhetetlen szeretők című fejezetből – Alsósófalva
5. Megfeketedett, marosszentkirályi mese a szerelemben járatlanok című fejezetből – Paniti
6 – 8. A katona és a grófné, görgényüvegcsűri mese a telhetetlen szeretők című fejezetből – Felcsík, Selye, Sóvidék
9. Minden lyukkal beszélt, marosvécsi mese a telhetetlen szeretők című fejezetből – Nagybún
10. Epilógus – A rák és mász, görgényüvegcsűri mese a bugyuták című fejezetből
Zene: Köllő Gergely
Rendező-koreográfusok: Dimény Levente és László Csaba